Oldal: 1 / 2

Etele út és környéke, Etele tér

Elküldve: 2015.02.25. 12:58
Szerző: Újbuda Retro
 
Az Etele út környékének látványképe 2009 előtt


- A nyár végi kép a Tétényi út-Etele út sarkán lévő első széles panelház - jobb oldalához közel eső - egyik lakásából készült az Etele tér felé nézve
- Mivel a háttérben még áll a SZÁMALK, biztosan 2009. szeptembere előtti a felvétel, talán 2008 őszén készült. Az Etele téren toronydaruk dolgoznak és a kép jobb oldalán a Vahot utca szintén a Metró4 építése miatt van lezárva.
- A Hadak útjai toronyházak közül a 3. (bal szélső) még nincs szigetelve, sőt, az épület még be sincs állványozva. A jelenlegi narancssárga-zöld színezés 2009 végére (telére) készült el.
- A jelenleg CBA üzemeltetésű szolgáltatóházi szupermarket itt még Match volt. Azelőtt Julius Meinl, még korábban, a 80-as évek végéig pedig ABC KÖZÉRT + Csemege áruházként működött. Csalogató, hangulatos színes neonreklámjait azóta sem közelítette meg más tábla. (KÖZÉRT: Községi Élelmiszer Kereskedelmi Rt., a hazai szocializmus monopol helyzetű, kiskereskedelmi tevékenységű élelmiszeripari vállalata.)
- Látható a kiszolgált Olimpia mozi egykor messziről hívogató felirata is, bár már alaposan kiszívta a nap.
 

Etele út és környéke, Etele tér

Elküldve: 2015.02.25. 03:35
Szerző: Újbuda Retro
 
Az Etele tér régen és most


- Az Etele tér eredetileg egy síkban helyezkedett el az Etele úttal és a környező becsatlakozó utcákkal: Vasút utca, Kelenföldi utca, Somogyi út. Ebben az időszakban a villamosvágányok a mai tér közepén is áthaladtak ott, ahol hosszú ideje már csak buszok állomásoznak.
- Amikor a teret átépítették, a közepén az autóbuszok számára egy medence mélyítés készült el, melyet parkosított terület ölelt körbe. Azóta annyira megszokhattuk ezt az állapotot, hogy talán már nem is emlékszünk az eredetire.
- A Metró4 építési munkái során a tér egy másik része, de még a Kelenföldet és Őrmezőt összekötő gyalogos aluljáró is teljes változáson ment keresztül. Ezeket a módosulásokat ez a cikk nem elemzi.
- A közeljövőben megépülő és az Etele térig elvezető 1-es villamos sínei miatt a jelenlegi állapot sem tekinthető véglegesnek. És akkor még nem volt szó az Etele City Center épüléséről, ami szintén magával vonz egy sor újítást.

A felvonultatott képek - egy kivétellel - párokba rendezve jelennek meg, bemutatva az egykori és a jelenlegi állapotot.

- Az első, harmadik és ötödik régi képeken látható, hogy a Somogyi útról érkező villamosok, annál a járdaszigetnél álltak meg, ahol a busz is. Mellettük volt a buszsofőrök, villamosvezetők pihenőépülete, ami ma kínai gyorsétkezde.

- Az első kép a 70-es évek vége felé készülhetett, mert a megállót még régi típusú, hosszúkás tábla jelzi.
- A háttérben a jobb oldalon nem emelkednek nagy fák, akadálytalanul ellátni a Tétényi úti lábasházakig. Így egy ritka jelenet áll össze: egy képen szemlélhetők az Etele úti "piros" és a "zöld" házak.
- Az úttest megvilágítását a felette keresztben átívelő drótokon függő lámpatestek biztosították.
- Az első képpel párban álló második már a jelenlegi állapotot mutatja. Látható a kimélyített "buszöböl" és a környező park.
- A Somogyi úton régóta megszűnt a villamosvonal, mely a Bartók B. úttól az úttesttel párhuzamosan egy sekély "árokban" húzódott egykor egészen az itt látható végállomásáig.
- A bazaltkőkockákat is mindenhol felszedték. Ha összehasonlítjuk a látottakat, a parkos lejtős terep és az új növényzet miatt már csak az mondható el, hogy szinte semmi nem maradt a régi Etele tér ezen részéből. Sőt, már az első piros ház sem piros! Egyértelműen kijelenthető, hogy minden korszerűbb és sokkalta szebb, mint egykor volt.

A terület 3D-s környezetben


- A harmadik és a vele párban álló negyedik kép ugyanazt a területet mutatja, mint az első kettő, csak valamivel hátrébbról, nagyobb szögben. A 3., valamint a szintén idevágó 5. kép régen készültek, míg a 4. a jelenlegi állapotot tükrözi.
- Előbbieken átható, hogy egy időben (a 90-es évektől) a vezetők pihenőházikója mellett állt a BKV jegypénztára, egy könnyűszerkezetes, kicsi és csúnya bódé. Ezt a tér átépítésekor elbontották, helyét befüvesítették.
- A 3. képen a bal oldalon látható, hogy a pihenőházikó mellett (előtt) csatlakozott be a térbe a Kelenföldi utca, melyen az 1-es busz közlekedett 1995. márciusáig (idefelé jövet). Ezt a kereszteződést "törölték", helyét a parkocska vette át.
- Az 1-es busz a térről megindulva a Vasút utcán hajtott ki. A "fekete" járat mellett létezett "piros 1-es" változat is, amely kevesebb megállóval rendelkezett a gyorsabb haladás érdekében, akárcsak a piros 7-es. Az 1-es busz megszüntetésének oka az volt, hogy a Földalatti felújítása után a busz már végig villamosvonalakon járt (volna), így ésszerűtlen lett volna a további működtetése. Azóta a 49-es villamos és a Földalatti (Metró1) tölti be funkcióját.
- A két villamosvágány is ezen a ponton egyesült újra, hogy aztán a rajtuk haladó jármű a pályaudvar épülete elé befordulva és a postahivatal előtt elhaladva a Vasút utca valamelyik vágányáról kezdhesse meg újabb körútját.

A terület 3D-s környezetben


- A 6. kép az átépítés (kimélyítés, parkosítás) munkálatai alatt készült, melynek végén a tér ezen része elnyerte jelenlegi formáját.
- A 7. kép a növényzet takarása miatt valamivel odébb készült és azt mutatja, hogy milyen lett az átépítés utáni állapot, mely még jelenleg is aktuális.

A terület 3D-s környezetben


- A 8-9. képeken a pályaudvar épületétől és a Postától eltekintve nem fedezhetünk fel egyezéseket, annyira megváltozott ez a rész is. Ma egészen eddig tart a zöldterület. A bazaltkockák helyét minőségi hullámkő térburkolat váltotta fel. A park mellett taxiállomás üzemel, ahol ma már csak sárga színű autókat láthatunk.

A terület 3D-s környezetben


- Az utolsó két képen a Vasút utca vége látható néhány évvel ezelőtt és most.
- A 2-2 villamos eltérő típusú, ha jobban megnézzük őket és nem csak a számlapjukban különböznek.
- A régebbi fotó jobb oldalán a háttérben látható továbbá, hogy a Posta előtti placcon akkor még nem a mostani, az épületre merőleges parkolási rend volt érvényben.

A terület 3D-s környezetben
 

Etele út és környéke, Etele tér

Elküldve: 2015.02.24. 11:13
Szerző: Újbuda Retro
 
A kelenföldi vasútállomás két különböző épületének képe régen és most


- Érdekes fénykép egy 1900-as évek elején nyomott képeslapon. Ránézésére azt hihetnénk, hogy balra a Kelenföldi pályaudvar jól ismert épülete, pedig NEM!
- Nagyításban jobban kivehető, hogy a bal oldalon látható épület nem kétszintes, hanem három. Az ablakai még többet elárulnak. A két, háromszög alakú tetőcske között éppen 10-et sikerült megszámolni belőlük, ami nagyon nem egyezik az előző cikkben megismert pályaudvari épülettel. Ott csak 6 ablak lenne a két tetőcske között.
- Még érdekesebb, hogy a kép jobb oldali hátterére fókuszálva felfedezhetjük a vasútállomás tényleges épületét, még az oldalépület nélkül! Valami azonban még mindig nem stimmel. Attól az épülettől balra ugyanis nincsenek nagyobb, vasútmenti házak! Tehát...

- Tehát fordítva látjuk a területet, mert azt a képeslap feliratával ellentétben NEM KELENFÖLDRŐL, HANEM A SÍNEK TÚLOLDALÁRÓL, ŐRMEZŐRŐL FOTÓZTÁK!!

- A bal oldalon, a háttérben emelkedő épület most is áll, mégpedig a Vasút utca 1. szám alatt. Annak idején szállást biztosíthatott az átutazóknak, vasúti dolgozóknak.
- A kelenföldi oldalról szemügyre véve ez ma lakóház, melynek két kapualja van: Vasút utca 1/A és 1/B. Megfeketedett vakolata omladozik.
- Előtte közvetlenül a járda mellett halad a villamospálya, ami manapság elég ritka jelenség. Az épület előtti járdasziget arról is tanúskodik, hogy valaha itt megálló/végállomás lehetett, nagy élettel.

- A második kép azt a látványt mutatja be, ami ma Őrmezőről, a sínek mellől, a Péterhegyi útról a Kelenföld felé nézők szeme elé tárul.
- A harmadik ábra szemléltetésnek készült az első és a második képekhez. Látható a két kis tetőcske és köztük a 10 darab ablak. A zöld téglalap csak azt jelöli, hogy a felső képen hozzávetőlegesen melyik részen vannak a sínek. A jobb szélen a Kelenföldi pályaudvar helyezkedik el az oldalépülete nélkül. (Az elmosódásokat a Google generálta a képekbe, ahol valami kitakarnivalót vélt felfedezni.)

- A következő 3D-s kép azt a területet mutatja, ahonnan a hajdani fotó készülhetett. Minden létező módon bejárva a Hotel Wien környékét, a Március, Május és Rimaszombati utcákat, csak azt sikerült megállapítani, hogy a képeslapon az előtérben látható ház ma már nem áll. Ez a 3D-s látványkép nem mutatja az őrmezői oldalon lévő házak jelenlegi leszármazottait, illetve újabb épületeit, ahhoz utcaszintű bejárás szükséges. Az ábrával pusztán a hozzávetőleges elhelyezés és irány megmutatása volt a cél.

- Az utolsó két képen a Vasút u. 1. szám alatti épületet láthatjuk előbb Őrmezőről, majd Kelenföldről, az épület elől.

A terület 3D-s környezetben a Kelenföldi oldalról (Vasút u.)

A terület 3D-s környezetben az Őrmezői oldalról (Péterhegyi út)
 

Etele út és környéke, Etele tér

Elküldve: 2015.02.24. 03:51
Szerző: Újbuda Retro
 
Az Etele tér és a Kelenföldi pályaudvar épülete régen és most


- Az 1880-as években épült vasútállomás a Magyar királyi Állam Vasutak tulajdonában volt. Az utasfelvételi épület (indóház) a megépítésekor csaknem kétszeres alapterületű volt az akkori MÁV állomások méretéhez képest. Az állomás eleinte folyamatosan különféle funkciókat ellátó részegységekkel bővült: mozdonyszín, szénraktár, vízállomás, lakóépületek, áruraktárak, rakodók (pl. fedett tejrakodó), tömegáru rakhelyek.

- A kétszintes épület mára műemlék "rom", a felújítására több évtizede nincs pénz, állaga folyamatosan romlik, vakolata málladozik. Itt megtekinthető a korabeli képeslapokon megörökített szép állapota és az egykori, még kisebb állomásépület összehasonlítható a jelenlegi nagyobb kinézetével.

- Az eredetileg készült épület kültéri homlokzata egy kis ferde háztetővel rendelkező, három ablakos középső részre (a földszinten középen a bejárattal) és mindkét irányban szimmetrikusan 6-6 ablakkal rendelkező oldalsó szárnyakra oszlott, mely szárnyakat mindkét oldalon egy 2-2 ablakos ferde háztetős épületrész zárta le. (Lásd első képek!)
- Ezt a struktúrát később mindkét oldal irányában szimmetrikusan kiegészítették egy-egy földszintes oldalépülettel.
- Az eredeti építmény jobb szárnyához kapcsolódó oldalépületben meghagytak egy átjárót, ami egykor alagútként kötötte össze az Etele teret és a peronrészt, szabad átjárást biztosítva. Az átjáró most is megvan, de belül eltorlaszolták és kerítéssel is el van zárva.
- A jobb szárnyhoz kapcsolódó oldalépületben több évtizede működik a 111. számú Postahivatal (Etele tér 3.).
- A bal szárnyhoz kapcsolódó oldalépületben jelenleg vendéglátó egység üzemel.

- A pályaudvarról a peronok oldaláról is készültek korabeli fotók. Egyéb részletek a képaláírásokban olvashatók.

A terület 3D-s környezetben
 

Etele út és környéke, Etele tér

Elküldve: 2015.02.23. 04:21
Szerző: Újbuda Retro
 
Az Etele út közelében, az Ildikó tér 1. szám alatt található református templom régen és most


- 1979-ben azt az Ildikó téri telket, amelyen a kelenföldi pályaudvar környékén élő református gyülekezet imaháza állt, a főváros nevében a GENERÁLIMPEX nevű vállalat kedvező feltételekkel megvásárolta és szintén kedvező áron biztosította az egyházközség számára egy új templom építéséhez. 1979. szeptember 30-án történt meg az alapkőletétel és 1981. szeptember 20-án a templomszentelés.

- Szabó István Ybl-díjas építész, több nagyszerű templom tervezője, készítette el a templom terveit és vezette le a kivitelezést 1979-1981 között.

- A piciny telket a harmincas évek végén épült zártsorú, kétszintes polgári lakóházsorok és a szocializmusban panelből épített lakótelep hatszintes tömbjei zárják körül. A tervező egy abszolút zárt, geometriai formát választott, amely a bejáratán kívül közvetlenül nem kommunikál környezetével. A 45°-os szögben megdöntött hatszög alaprajzú épülettömbbel egy jó arányú, levegős belső tér és a szomszédos panelháztól elhúzott, izgalmas épület jött létre. A templomba egy déli és egy északi kapun keresztül lehet bejutni, az előbbi az Ildikó tér felől érkező hívőket várja, a másik pedig a parókiával és gyülekezeti teremmel tart kapcsolatot.

- A szerkezet egy nagyvonalú acél térrács, melyben az összes benne rejlő geometriai lehetőséget kiaknázta a tervező. Mintha egy óriás hópehely kristályszerkezetében lennénk. A belső teret korábban hatalmas üvegszerkezet fedte le, amelyeken kersztül beárad a világosság. Egy 2009-es felújítás óta az üveglapok polikarbonát táblákra lettek cserélve.

- A külső burkolat az épület könnyűszerkezetes építési technológiájának megfelelően natúr, alumínium trapézlemez. Az épület csúcspontjában, kb. 16 m magasságban egy arányos, rézből készült buzogányforma jelképezi a betlehemi csillagot, amely a református templomok toronydísze.

- A főbejárat mellett jobbra álló harangláb Bartha Zsuzsa tervei alapján készült. A három rozsdamentes acélcső a szentháromságot szimbolizálja, egyben szellemes elektromos működésű harangcsövek.

- 1991-96 között felépült a templommal összeköttetésben lévő parókia épülete is. Ez azért fontos, mert így a lelkipásztor a gyülekezet területén élhet és mivel a parókia gyülekezeti termet is magába foglal, az számos közösségi esemény színhelye. A templomkert gyönyörű növényei a templomhoz méltó külső környezetet teremtenek.

- "Az építészet legfőbb célja a téralkotás, amely tükrözi a mindenkori emberi alkotó szellemet és az embert vezető, teremtő szellemet. A református templombelső szakrális tér, mentes minden direkt, vagy szimbolikus építészeti előírástól, díszítéstől. A modern építészet a tér-funkció-szerkezet-anyagszerűség tiszta egyensúlyának megteremtésére törekszik, kísérletezik az anyaggal, a térrel és mindenekelőtt a fénnyel." Az Ildikó téri templomot ezek az elvek jellemzik.

A terület 3D-s környezetben
 

Etele út és környéke, Etele tér

Elküldve: 2015.02.23. 03:39
Szerző: Újbuda Retro
 
A kelenföldi Szolgáltatóház Etele út menti udvara Szakasits Árpád bronzszobrával régen és most


- A szobrot 1988-ban Marton László készítette. Az Etele utat akkor még Szakasits Árpád útnak hívták.
- Az élethűre sikerült mű a BMK épülete mellett került elhelyezésre nem sokkal a rendszerváltás előtt, majd a Memento park (Szoborpark) 1993-as megnyitása évében elszállították. Valamivel több mint négy évig állhatott a róla egykor elnevezett út közelében.
- 1995-ben az udvar területére a Burger King éttermet épített, mely köré autós behajtó, parkoló és kisjátszótér is készült, végérvényesen megváltoztatva ezzel a korábban kihasználatlan terecske kinézetét és funkcióját.

A terület 3D-s környezetben
 

Etele út és környéke, Etele tér

Elküldve: 2015.02.22. 23:42
Szerző: Újbuda Retro
 
Az Etele út 68. szám alatti SZÁMOK/SZÁMALK épülete a lebontásáig


- 1976-1981-ig SZÁMOK székház
- 1982-2009-ig SZÁMALK székház

Kép   Kép


A SZÁMOK
1969. október 1-én a KSH megalapította a SZÁMÍTÁSTECHNIKAI OKTATÓ KÖZPONTOT (SZÁMOK), melynek feladatai a következők voltak:
 - Számítástechnikai képzés, továbbképzés tanfolyami rendszerben
 - Szakképesítést biztosító vizsgarendszer kidolgozása és folyamatos szintentartása
 - Tananyagfejlesztés
 - Számítástechnikai szakkönyv- és tankönyvkiadás
 - A felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberek posztgraduális továbbképzése
 - A "Számítástechnika" c. kéthetente megjelenő lap (6000 pld.) és az "Információ - Elektronika" c. havi folyóirat (3000 pld.) gondozása
 - Számítástechnikai tájékoztató szolgálat ellátása
 - Egy számítástechnikai báziskönyvtár üzemeltetése. Ez később 15.000 szakkönyvvel rendelkezett.
 - Szakfordító szolgálat ellátása


A SZÁMOK OKTATÁSI EREDMÉNYEI
 - 12 év alatt 81 ezer beiratkozott hallgató
 - 320 ezer teljesített tanári óra
 - 120 oktatási tananyag és szakkönyv kiadása
 - 82 TV-műsor, ebből 42 oktatási célú
 - 34 nemzetközi továbbképző tanfolyam Budapesten
 - 45 országból összesen 834 külföldi hallgató
 - A SZÁMOK, fennállásának 13 éve alatt közel 100.000 szakembert képezett ki, a hazai szakemberállomány háromnegyed részét. Különböző szintű tanfolyamaikon sok olyan szakember végzett, akik később meghatározó szerepet töltöttek be a szakmában.

 - A SZÁMOK az állandóan változó számítástechnikai környezet generálta igényeket kívánta tanfolyamain kielégíteni. Munkáját egy "Tudományos Tanács" is segítette.
 - Az oktatási tevékenységeket önfenntartó finanszírozással oldották meg, ami abban a korszakban kiemelkedő teljesítményt jelentett.
 - 1977-től itt vezettek be hazánkban először számítógépes dokumentumtároló és -visszakereső rendszert (ISIS).


A SZÉKHÁZ
 - A SZÁMOK intézménye kezdetben különböző bérleményekben működött. Már 1970-ben beindult egy székház megtervezése, majd 1974-ben a megépítése a XI. kerületi Etele (akkor Szakasits Árpád) úton - 250 millió Ft-os költségvetési kerettel.
 - Tervezők: Ligeti Tamás és Gleviczky László (LAKÓTERV). Az építkezést az ÉPBER bonyolította. A kivitelező a 23. sz Állami Építőipari Vállalat volt.

 - Elsőnek 1974-76 között az oktatási tömb és az irodai tömb készültek el. 1976-tól az oktatás már ebben a korszerű SZÁMOK épületben történt.
 - A hallgatók számára létrejött, a Hadak útjára néző szállodai épületszárny csak 1977-ben készült el.

 - Egyidejűleg 495 hallgató tanulhatott az épületben, nem számítva a 240 fős Neumann János kongresszusi termet.
 - Az előadótermek légkondicionálóval, táblával, vetítővászonnal, írásvetítővel, zárt láncú TV hálózattal és monitorokkal voltak felszerelve.
 - A kongresszusi terem háromnyelvű szinkrontolmácsolási berendezéssel, helyszíni tévéközvetítési kiépítettséggel és filmvetítési kapacitással is rendelkezett.
 - Az oktatófilmeket modern, saját tévéstúdió készítette.
 - A székházban a számítógép-ellátottság és az oktatótermek technikai felszereltsége hazai viszonylatban kiemelkedő volt.
 - Az intézmény hátsó szegletében a dolgozók gyermekei részére óvodát is működtetett az intézmény. A hátsó parkoló a vezető beosztású dolgozók számára volt fenntartva, mögötte nyílt az óvoda kertje.
 - Sokan nem tudják, hogy az épület alagsora a XI. kerület környékbeli lakóinak hivatalos óvóhelyeként is szolgált - volna - egy esetleges támadás, háború esetére (!).
 - Az intézménynek saját büféje és tágas, világos étterme volt. Utóbbiból pazar kilátás nyílt egy belső, parkosított udvarra, ahol gyönyörű szökőkút működött és egy tojás alakú különleges márványszobor is helyet kapott.
 - A szállodai szárny VII. emeletén 1991-ben öt zenés tévéadást rögzítettek, Örömzene a SZÁMALK Klubban címmel (jazz).


SZÁMOK -> SZÁMALK
 - 1982. január 1-ével három jól funkcionáló intézményt - a Csalogány utcai INFELOR-t, a Vahot u-i NOTO-OSZV-t és a SZÁMOK-ot - "vertikális integráció" jelszavával a KSH egyetlen mamut (1300 főt meghaladó létszámú) intézménnyé vont össze.
 - Az új vállalat neve: SZÁMÍTÁSTECHNIKA ALKALMAZÁSI VÁLLALAT (SZÁMALK) lett.
 - A Vállalat feladata a hivatalos leírások szerint nagyszámítógépek importja, installációja, szoftver ellátása, alkalmazása, oktatása volt.
 - A számítógépek értékesíthetőségéhez az állam biztosította a vételár felét: korlátok között deviza elérést tett lehetővé egyes nyugati szoftverek beszerzésére. A Vállalat megkapta elődei épületeit, ám a vállalkozásokhoz forgótőkéje nem volt. Potenciálisan létrejött tehát Magyarország első rendszerháza, azonban megfelelő minőségű számítógépes termékválaszték és fizetőképes piac nélkül.
 - Az összevonás - valószínűsíthetően nem számítástechnika-szakmai - háttere, a nyilvánosság előtt még ma sem tisztázott. Egyes feltételezések szerint a KSH kiépült számítástechnikai intézményrendszerét külső támadások fenyegették. Ugyanakkor egyre erősebb kényszerként jelentkezett az informatika felsőfokú képzésének megerősítése, ami a SZÁMOK esetleges áthelyezését jelenthette volna az Oktatási Minisztérium hatáskörébe. A piacon akkoriban megjelenő személyi számítógépek (mikrogépek) komoly kihívást jelentettek a sok hibával dolgozó nagygépes rendszerekkel szemben. Vélhetően e több oldalról jelentkező nyomás elől való kitérés vetette fel az összeolvasztás gondolatát, noha politikai személycserék is szerepelnek a további lehetséges alternatívák között.


A SZÁMALK ÉVES FORGALMA
- 1982:470 millió Ft
- 1983:554 millió Ft
- 1984:585 millió Ft
- 1985:746 millió Ft
- 1986:1500 millió Ft
- 1987:2025 millió Ft
- 1988:2410 millió Ft
- 1991:1900 millió Ft
LÉTSZÁM
- 1987:1300 fő
- 1991:700 fő
ÉPÜLETEK
- Szakasits Árpád út 68.     A terület 3D-s környezetben
- Vahot utca 6.A terület 3D-s környezetben
- Bartók Béla út 104.A terület 3D-s környezetben
- Budafoki út 109.(Keltex)       A terület 3D-s környezetben
- Csalogány utca 30-32. A terület 3D-s környezetben
- Mátraházaüdülő
- Zalakarosüdülő
- Zebegényüdülő
- Balatonszéplak-felsőüdülő


 - 1989. januárjától az állami politika változásával megszűnt a szocialista gépimport támogatása, aminek következtében ennek az üzletágnak mintegy 1 milliárd Ft-os forgalma egyik pillanatról a másikra kiesett, s a felhalmozott - és az államközi szerződések miatt egy ideig még folyamatosan növekvő - készletek eladhatatlanná váltak. A készleteket finanszírozó forgótőke drágulása (a jelentősen megugrott infláció) meghaladta a finanszírozhatóság határát. A hirtelen keletkezett forráshiányt két épület (Csalogány utca, Bartók Béla út) eladásával tudták ideiglenesen kompenzálni.

 - A Csalogány utca 30-32. szám alatti SZÁMALK épületben azóta a Szerencsejáték Rt. (később Zrt.) központja található.
 - A Bartók Béla út 104. alá a VPOP költözött. Azóta ők is továbbadták, jelenleg a Magyar Államkincstár táblája díszeleg a bejáratnál.

 - A rendszerváltást követően bonyolult átalakulás, szervezeti és személyi változások révén létrejött a SZÁMALK csoport (1990-1994), a Gábor Dénes Főiskola és a SZÁMALK Rendszerház Rt. Az ő újkori történetük már nem tartozik az oldalunkhoz.

 - A SZÁMALK épületegyüttesét 2009-ben lebontották, mert a Futureal nevű ingatlanberuházó cég az Etele City Center nevű modern komplexumot szerette volna megépíteni ezen a helyen a Metró4 nyitása után. Az Etele City Center látványtervei (sőt, film is van!) régóta elérhetőek az internetről, építkezés azonban még nem kezdődött.
 

Etele út és környéke, Etele tér

Elküldve: 2015.02.21. 15:16
Szerző: Újbuda Retro
 
Az Etele úti közpark emlékműve


- G. Staindl Katalin 1981-es misztikus reliefje, melynek címe: Emlékmű a lakótelepeink építőinek tiszteletére
- Az alkotó Munkácsy-díjas iparművész, aki a Herendi Porcelángyár tervezőjeként is dolgozott. A Biblia, a mítoszok világa, a zene mellett egyiptomi és görögországi utazásélményei hatottak kompozícióira, amelyeket elsősorban samottos agyagból alakított. Munkásságának kiemelkedő jelentőségű művei a magas plasztikával mintázott figurális faliképek.

- Ezen ismertető alapján nem kell elcsodálkozni azon, hogyan kerülhettek ókori (sumér, egyiptomi, görög) és középkori emberábrázolások a kelenföldi lakótelep építőinek szóló emlékműre. Az alkotó maximálisan élt a művészi szabadságával.
- A szobormű kőtáblákból áll, ami már magában is ódon hangulatot idéz, hiszen több ezer éve írtak, azaz véstek ilyesmire, például a törvényeket.
- A táblák statikailag stabil egymásra helyezése utal arra, hogy az emberiség hosszú ideje képes - tudományos alapon végzett számításai szerint - biztos alapokon nyugvó épületek létrehozására.
- A különleges zöldeskék árnyalat tovább fokozza azt a hatást, hogy nem egy átlagos mészkőből, márványból vagy bronzból készült szoborral állunk szemben. Ez valami más.
- A kőtáblák egymásra rétegződése az érákat jelképezi és minden kornak a nagy építéseire utal. Amikor az emberek közös összefogással olyan maradandó építményeket hoztak létre, amik akár még több ezer év múltán is a helyükön állnak. Romként vagy egészben, de megmaradtak az utókor számára.
- Az ókor és középkor szintjei felett a jelenkor építőmunkásai és a modern daru sziluettjei jelennek meg.
- Mindennek tetején pedig a születés áll, melynek köszönhetően az élet körforgása sosem áll le és az ember csak halad és halad tovább ezen lépcsőjén és ha nem is állandóan, de időről-időre gigantikus méretű építészeti monumentumokat hagy maga után... a jövő gyermekeinek.

A terület 3D-s környezetben
 

Etele út és környéke, Etele tér

Elküldve: 2015.02.21. 13:52
Szerző: Újbuda Retro
 
Az Etele úti "szürke" vagy más néven "kövér" panelházak régen és most


- Az első két kép az Etele út-Bártfai utca találkozásánál készült a Tétényi út felé nézve.
- A második két kép az Etele út-Tétényi út találkozásánál készült, az Etele tér felé nézve. Itt az utolsó "kövér ház" még félkész állapotban van, körülötte 2 toronydaru.

- Az Etele úttal párhuzamosan a Hadak útjáig (SZÁMALK-ig) futó zöld park sávja mindkét képen a 60-as évek második felében zajlott építkezés utáni rendezetlen állapotot mutatja. Fái azóta akkorát nőttek, hogy az Etele útról nézve részben vagy egészben eltakarják a panelházakat.

- Az utolsó kép egy szakadt, rongyos fotóból lett helyreállítva. Az egyik kövér ház parkját és parkolóját mutatja, benne a szocializmus gépkocsiválasztékának széles skálájával.

Az első terület 3D-s környezetben

A második terület 3D-s környezetben
 

Etele út és környéke, Etele tér

Elküldve: 2015.02.21. 11:09
Szerző: Újbuda Retro
 
Az Etele úti panelházak építési munkái


- Az első kép azért különösen értékes, mert a hátterében nem csak a "zöld" lábasházak és a szürke "kövér" házak területének beépítetlen, korábbi állapota figyelhető meg, de a Hadak útja-Bikszádi utca által övezett részt is átlátni.

- Az Etele út és a vele párhuzamosan, a bal oldalon futó régi Pöltenberg utca közötti terep házai később mind lebontásra kerültek, hogy helyet biztosítsanak a lábasházaknak. A Pöltenberg utca azóta megszűnt, helyét a Tétényi útnak ezen az oldalán a Napraforgó óvoda és a Leiningen úti iskola, a túloldalán pedig a kövér házak foglalták el.

- Az Etele utat és a vele párhuzamosan futó Pöltenberg utcát itt még rézsútosan összekötő egykori Leiningen utca ezen kis átlós szakasza is a múlté. A Leiningen utca az Etele út túloldalán, a Tétényi útból kiágazva kezdődött és még a Vahot utcát is keresztezte!
A régi Pöltenberg utca nem azonos a lábasházak belső oldalán futó mai szervizúttal, mely utóbbi egyféle "parkolóutca" lett a panelépületek elkészülése után és ami pontosan egybeesik a Tétényi út túlodalán lévő régi Bendegúz utcával. A Pöltenberg utca kijjebb húzódott. Mindezek szemléltetéséhez egy régi térképmelléklet és egy mai látványkép került beszúrásra ezen cikk utolsó két ábrájaként.

- A második képen bejelölésre került a Tétényi út-Bikszádi út sarkán álló épület, melyről egy képet a "Tétényi út és környéke" témánál közelről is láthatunk.
- A harmadik 3D-s kép az Etele út vonalán álló nagyobb épületeket illetően a mai állapotot tükrözi. Kivétel a jobb felső sarokban a 2009-ben lebontott SZÁMALK, de azt szándékosan nem kapcsoltam ki, hogy látható maradjon, hiszen 33 éven keresztül mégis csak ott állt.

- A negyedik képen az éppen aktuális szintre daruzva egy kis fülke látható. Ebben voltak az időjárás mindenkori viszontagságaitól védve a tervek, itt tudtak egyeztetni a munkálatokat felügyelő építésvezetővel, továbbá műszereket és egyéb szükséges kellékeket tároltak benne. Egyszerű volt, hogy minden tartozék a fülkével együtt került mozgatásra, amikor egy szinttel feljebb haladhattak.

- Az ötödik képen egy panelszállító trélerről történő leemelést láthatunk. Ezekre a járművekre szigorú konszignációs lista alapján fordított sorrendben előre felrakták az építéshez megküldésre kerülő elemeket, amit így a helyszínen a leemelést követően azonnal a végleges helyre daruzhattak és ott rögzíthettek. A trélerek a házgyárak területéről folyamatosan szállították a betonelemeket a helyszínekre. Ott letalpalták az utánfutót és a sofőr az "üres" vontatójával átállt egy korábban a helyszínen hagyott, azóta "kiürített" vontatmány elé: rácsatlakozott és már indult is vissza a házgyárba a következő fuvarért. A körforgásban több sofőr egyidejűleg vett részt. Az építés ennek köszönhetően folyamatosan haladt, nem fordulhatott elő időkiesés azért, mert nem érkezett meg időben az építőanyag.

- Egy 5-8 főből álló építőbrigád egy nap alatt 3 lakás szerkezetkészre építésével végzett. Ahogy haladtak tovább szintről-szintre, a lentebbi emeleteken velük párhuzamosan már megkezdődhettek a gépészeti szerelések, majd a burkolási munkák, utána a festés és végül a szerelvényezések. 1960-75 között EGYMILLIÓ PANELLAKÁST építettek az ország területén. (Lakást, nem házat.) Sokan azt hiszik manapság, hogy éveken át építettek egy-egy nagy panelt, pedig nem. A modern technológia, az elemek előregyártása és a pontos szervezés következtében néhány hónap leforgása alatt szinte a földből nőttek ki ezek a masszív és robosztus építmények a viszonylag kislétszámú brigádok munkája során.