A Fehérvári út eleje a Váli utcai iskolával régen és most -
1912-ben épült meg a Fehérvári út és a Váli utca sarkán máig álló tanintézmény, mely "
Községi Elemi és Polgári Leányiskola" néven kezdte meg működését.
- A jelenlegi számozás szerint a
Fehérvári út 10. (Fehérvári út 2-10.), illetve a
Váli utca 1. alatt található a saroképület.
- A szecessziós stílusjegyeket hordozó iskolát Orbán Jenő és Sándy Gyula tervezte.
- A Váli utca felőli szárnyában ma a
József Attila Gimnázium működik, míg a másik rész az elmúlt évtizedekben a
Kolos Richárd Szakközépiskolának adott otthont.
-
2008-ban, a Kolos R. Szakközépiskola elköltözése után, felújítást tartottak az épület ezen szárnyában és speciális tanműhelyeket hoztak létre, melyeket azóta az
Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola használ.
- Az épület mögött, a régi Lenke út mellett (ami ma Október 23-a utca) nagy
sportpálya volt (BEAC). Annak a helyére épült 1976-ban a SKÁLA áruház. Akkor Schönherz Zoltán utcának hívták a mai Október 23-a utcát.
- Az iskolát díszítő
torony a II. világháború során megrongálódott, de az intézmény 2000-ben végzett teljes körű renoválásakor helyreállították. Bár a harcok során még katonák is laktak az épületben, az más, komolyabb sérülést nem szenvedett.
- A 80-as évek közepétől a Váli utcai iskola földszintjén a kerületi általános iskolák alsó tagozatai számára
fogászati ellenőrzést vezettek be. A gyerekek évente egyszer üzenő füzet vagy ellenőrző útján értesítést írtak be a szülőknek, hogy egy rövidesen elkövetkező időpontban, tanítási időben fogászati kezelésen vesz részt az osztály. Az ellenőrzést, kezelést végző doktornő messzeföldön rettegett volt, mániája volt ugyanis a lötyögni kezdő tejfogak módszeres kihúzogatása. (Akár 9-et egymás után!)
A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium és a József Attila Gimnázium kapcsolata -
1912-ben a Budai Ciszterci rendet vezető apát kezdeményezte egy gimnázium megalapítását, valamint ezzel együtt egy rendház és templom felépítését, így erre a célra megvásárolta a Villányi úton az akkori 3-7. szám alatti telket.
- Mivel az apát ragaszkodott az iskola azonnali elindításához, ezért a rend a fővárostól ideiglenes használatra megkapta a Váli utcai elemi iskola III. emeletét, ahol
1912. szeptember 5-én Szent Imre Gimnáziumként indult el a tanítás.
- A Villányi úton az I. világháború és az azt követő politikai események, majd a világválság miatt még sokáig nem kezdődhetett meg az építkezés és a szükséges pénz előteremtése is gondot okozott.
-
1927-ben a mai Villányi út 27. szám alatt az akkori miniszter indította el az építkezést és 1929 szeptemberében került sor a Wälder Gyula által tervezett neobarokk iskolaépület átadási ünnepségére, amelyen Horthy Miklós kormányzó is megjelent.
-
1938-ra épült csak fel az iskola mellett a
plébániatemplom, az előzetes tervekhez képest szerényebb kivitelben.
Ez látható Újbuda logojában is! - A templom másik oldalára tervezett rendház építése a II. világháború miatt
meghiúsult.
-
1950-ben a Szent Imre Gimnáziumként ismert villányi úti épületet
József Attila Gimnáziumra keresztelték át.
- A tanintézményt kezdetben csak fiúk látogathatták, leánynövendékek 1962-től járhattak oda.
-
1997-ben a Villányi úti épületet visszakapta az egyház és azóta az intézmény
újra Szent Imre Gimnázium néven működik.
- Az addigi "Jóska" tanári karának egy része ekkor különvált az egyházhoz visszakerült intézménytől. Néhány osztállyal pár évre az
Egri József utcai iskolába költöztek, bár ott még tornatermet sem tudtak biztosítani a tanulóiknak.
-
2000-ben bezárult a kör. Az időközben különvált József Attila Gimnázium visszakerült abba a frissen felújított épületbe, melyben egykor (bár eredetileg más néven) útjára indult: a Fehérvári út - Váli utca sarkára.
A terület 3D-s környezetbenA terület a piac felől nézve 3D-s környezetben